2016. január 3., vasárnap

Ez történt 2015-ben...


Drága olvasóim, ahogyan tavaly is összegyűjtöttem nektek a fontosabb képeket, történéseket a 2014-es évemből, így a 2015-ös sem maradhat ki. Első sorban utólagosan is Boldog új évet kívánok nektek! Számomra nagyon jó érzés visszaemlékezni, feleleveníteni a történéseket, amik voltak. De még jobb egy új, tiszta év elé állni. Most pedig pár gondolatot megosztok veletek az előző évemből ( de furcsa ezt mondani), képekkel együtt. Sok dolog történt velem, nagyon lassan akart beindulni az évem. A bloggal kapcsolatban még mindig nagyon szöszmötölünk, de szépen lassan fejlődünk. Próbálok mindig változatos, és új dolgokról írni nektek. Az outfit bejegyzések a kedvenceim, de abból volt az idén sajnos a legkevesebb.
Igazából sorrendbe sajnos nem tudom már,hogy mi mikor volt. Így össze-vissza lesz az emlékezés a jobb pillanatokra.


.... Bejutottam a Marie Claire Fashion Day's Backstage részére. Életemben először sikerült bemennem "hátra". Szerintem ez számomra is és a blog számára is nagy fejődés, újdonság volt.

....A JOY magazin meghívott az egy Blogger reggelijükre. A blogom által, ami szintén nagy előrelépésnek számított/számít. A reggelin a JOY és az F&F Az év blogger versenyére is lehetett jelentkezni. Sajnos nyerni nem tudtam, még be sem kerültem a versenybe. De szerintem én sem, és a blog sem volt rá eléggé felkészülve. De majd idén!

.... Viszont a legnézettebb bejegyzésem Olivia Palermo bemutatása volt. Mert talán így utólag belegondolva ebbe adtam bele legjobban a lelkemet, számomra ő a "nagy ikon". Legalábbis stílus ügyileg biztosan állíthatom. Talán ez inspirált engem is és sokatokat is a legjobban. Bár engem a mindennapokban is Olivia és Eleanor inspirálnak a legeslegjobban.

....Ebben az évben történt meg az első KOMOLYABB géppel és tapasztalattal rendelkező fotózásom is. Eddigi években is történtek outfit fotózások a blogra, de ez sokkalta komolyabb, jobban meglátszik a blogon. Ezáltal is köszönöm a BernadetteV Photography fotósának,hogy a blogon keresztül rám talált és,hogy felajánlotta nekem ezt a lehetőséget. Ide szúrok be nektek egy ilyen kollázst, amelyik fotózásokban együtt működtünk 2015-ben.

....Tavaly is kijutottam a Sziget Fesztiválra, de szintén csak egy napra. De ezt most, nem úgy mint 2014-ben, sokkalta jobban vissza tudtam adni szerintem nektek. Voltak élménybeszámolók, ottani képek, plusz még videókkal is illusztráltam nektek a dolgokat. Mi Avicii-re mentünk el. Plusz,hogy hű legyen a kedvenc témámhoz még egy kis outfit előzetest is adtam nektek benne.

....Próbáltam nektek HAUL bejegyzésekkel is készülni. Kissebb, nagyobb sikerekben. Hiszen jó magam is inkább ezeket videón keresztül szeretem visszanézni. De sose tökéltem el magamat annyira,hogy úgynevezett "videóblogger" legyek. Egyszer volt olyan,hogy próbálkoztam, természetesen csak így magamnak, itthon,hogy mégis ez milyen lehet. De nem éreztem jónak. Sok biztatást meg nem is kaptam hozzá tőletek. Így csak blog, írás formájában tudtam veletek ezt megosztani.

.... A Fonyódi kisebb hétvégénket is láthattátok a blogon. A legjobb barátnőmmel, az ő barátjával, az én barátommal és természetesen velem. Nagyon jó élmény volt, főleg,hogy csak így négyen voltunk fiatalalok.

....Életemben ELŐSZÖR megcsináltam egy TAG bejegyzést. Ezeket YouTube-on nagyon szeretem nézni,megláttam,hogy itt is van ilyen,ezért eldöntöttem,hogy hát miért ne csinálnám meg?! Főleg úgy,hogy az Instagram a kedvenc alkalmazás felületem az összes közül. Mivel videósok sok hasonló témájú videókat csinálnak, ezért arra gondoltam,hogy ebben az évben, 2016-ban több TAG bejegyzést fogtok tőlem látni, hátha tetszik nektek.

....Nagyon imádom ilyen alapdarabos bejegyzéseket készíteni a blogra. Vagy éppen,hogy milyen ruhadarabok a divatosak. Vagy,hogy az évszakokban mik a nyerőbb összeállítások. És még sorolhatnám nektek. Talán azért szeretem ezeket a rovatokat,mert a ruhák és a velük kapcsolatos divat áll hozzám a legközelebb. Ezekben a bejegyzésekben van a LEGTÖBB munka! Ez tart napokig, mire összeszedem és összeírom a dolgokat. Talán ezért van ilyen poszt a legritkábban.

Ennyi lett volna a 2015-ös év visszaemlékező posztja.
Csupán ennyi változott volna az én életemben és a blog életében, amiket megoszthattam veletek tavaly!
Köszönöm szépen nektek,hogy írtó lassan, de nagyon szépen növekszünk.
Remélem,hogy a 2016-os év csupa jót ígér a számotokra.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése