2014. december 2., kedd

Budapest Fashion Week


Drága olvasóim,
nemrégiben voltam a Budapest Fashion Week-en. Méghozzá az első napon. Én,hogy őszinte legyek óriási reményeket fűztem ehhez. Tudtam,hogy egy mégis "családiasabb" esemény lesz, de nagy utóhanggal fog járni. Amint beértünk a régi mozinak, retró külsőnek becsomagolt helyszínre tudtam,hogy ez nem az én estém lesz. De nem is ez a lényeg,hogy milyen volt a hangulat a bemutató előtt,hogy milyenek voltak az ottani emberek,hogy miket láttam és szűrtem re a hangulatból amikor megérkeztünk. De a tömegnek ellenére szerencsére volt helyünk, nem is rossz.. Öt tervezőnek a kollekcióját láthattunk és két szünet alatt lányok pattantak elő a kifutón a sötétségből. És akrobatikus, számomra kicsit extrém, de mégis látványos produkciókat állítottak elő a közönségnek 5-10 percben. Összességében a pozitív véleményem az,hogy sok tervezőt láthattam szemtől szembe. Olyanokat akiket eddig nem ismertem, de a 3 napos bemutatóknak köszönhetően volt szerencsém őket is látni és úgymond felfedezni. Testközelből utólag visszagondolva teljesen más volt. Az öt kollekcióból kettő fogott meg nagyon, amiért oda meg vissza voltam. A nagyobb hangsúlyt arra fektetném most a bejegyzésben. És a fotókat nagyon szépen köszönöm Pintér Ferinek (az oldaláról itt a link: x ). Az én gépem jó volt, csak sajnos elfelejtettem hozni memóriakártyát, a telefonnal meg nem lett volna olyan, nem adta volna vissza a hangulatot. 

Luis Alexandru Drajan 
Az egyik kedvencem volt az 5 tervező csodás munkái közül. Egyszerűen elvarázsolt. Azt nem mondom,hogy a stílus közel áll hozzám. Vagy,hogy gondolkozás nélkül felvenném ezeket a darabokat, de valamiért megfogtak. A zene, pedig elmondhatatlanul tetszett. Amint tudtam rá is kerestem. Instagram-on egy videót láthattok is róla (x).
Ami megfogott a kollekcióban azok már az alapok, ahonnan a tervező kiindult. Nagyon szeretem az oversize darabokat, a kimonót, a midi szoknyákat, a denim bő szabású "boyfriend jeans"-eket is, a blézerekért pedig oda vagyok. Nálam top must-have darabok ezek, és a kifutón köszöntek vissza rám. Már akkor felcsillant a szemem. De ami a legjobb az a halvány, de mégis erőteljesnek mutató mintázatok. Kicsit kislányos, bájos hatást nyújt a viselőjének, de mégis egy határozottság és nőiesség tükröződik vissza róla! A nyaklánc megoldások pedig zseniálisak voltak, arra nincsenek még mindig szavaim.






Dora Robar
Időtálló darabokkal találtam szemben magamat mikor az első modell megjelent. Ha még úgymond kisiskolás divatbemutatóra járó lennék azt gondoltam volna,hogy: -mik ezek a függöny összefogóval megoldott darabok?- De most már amióta intenzíven járok ilyen eseményekre már nem ez fordul meg a fejemben elsőre, hanem az,hogy: "HUHA,micsoda ötlet"! Süt a kollekcióról,hogy a tervező szerintem teljesen egyedire szerette volna megformálni a márkát is,és ez számomra sikerült is bebizonyítani. Na de nézzétek meg a különleges formákat, a különleges megoldásokat a szokványos, lassan veterán, de még mindig tomboló darabokban.




További képek más kollekciókból: 
MZF

MZF
Anwaryan

Anwaryan

Anwaryan

Anwaryan


Köszönöm szépen,hogy velem tartottatok ebben a bejegyzésben is. Szombaton szülinapom van, amit szűk baráti körben pénteken megünneplünk egy rendezvény alkalmából is, és természetesen utána a Vörösmarty téren be is ülünk valahová. Képen a pénteki ünneplésről és a szombati szülinapról Instagramon lesznek láthatóak (itt a link: x). És outfit poszt remélhetőleg a pénteki napról lesz, plusz külön-külön is szeretnék majd csinálni nektek róla bejegyzést! Sok puszi mindenkinek.♥ 







2014. november 22., szombat

Divatbakik télen!

Drága olvasóim,
talán mondhatom,hogy körülbelül egy hónapja volt az,hogy én ask.fm-en kaptam egy ilyen kérdést: " Berni, szerinted milyen divatbakikat lehet elkövetni ősszel? Mit mivel nem kellene felvenni, mi néz ki önmagában is borzasztóan stb :) " Erre én adtam egy teljesen korrekt, normális is szerintem helytálló választ. De nem először kaptam már hasonló témakörű kérdést. Így az az ötlet született meg a fejemben,hogy minden évszakban csinálni fogok egy Divatbakik (télen, nyáron, ősszel, tavasszal) rovatot nektek. Hogy lássátok miket nem kéne csinálni. Bizonyára lesz olyan aki dolgokban magára fog ismerni (nekem is volt már ilyen), az nem szégyen ha valami igaz rád, hiszen most még tudod ezt korrigálni is. Lesz aminél elmondom, a többségnél,hogy mi az amivel ezen javítani lehet. És próbálok mindenhez képet csatolni,hogy lássátok konkrétan mire is asszociálok. 


Divatbakik télen

A bizonyos pufi dzseki átformálása:
Legalábbis én ezt így hívom. Hiszen a megszokott, mostanában újra egyre divatosabb pufi dzsekiket nagyon nehéz elrontani. De egy szörnyű kis hibával ez könnyen megoldható, Ezek a darabok a lazaságot, kényelmességet sugározzák. Nem a túlontúl nőies vonalakat. De ez már 2014 nem teljesen igaz,hiszen vannak sokkal nőiesebb szabásúak is mint anno. DE van egy szabály: sose vegyél fel hozzá bokacsizmát! Főleg ne magsassarkúat, tűsarkúsat! Ezt mindenki törölje ki a fejéből, azonnal! Ez az úgynevezett "NE TEDD" szindróma. Amiket vegyél fel hozzá: bakancs, csizma, tornacipő és társai. Olyat, ami nincsen sarokkal ellátva, maximum egy "dísz sarok" van rajta, egy teljesen minimális. Mint látjátok egy street style outfitben megjelenik a magassarkús bokacsizma. Ez a rossz példa. És a következő kép egy tedd felirattal van ellátva, amely Oliviat ábrázolja. Látjátok, ő sose követne el ilyen bakit! 


Lábmelegítő 
-biztosan venni szeretnél egyet?-
Nem azzal van gond,hogy ez pusztán csak egy lábmelegítő. Hanem azzal,hogy sokan nem tudják hordani. Olyan sajnos szerencsétlen, elesett próbálkozásokat láttam már,hogy az egyszerűen hihetetlen. Egy alap szabály: ha alacsony vagy, vagy picit "husisabb", esetleg csak a combod nagyobb mint a többi testrészed, vagy esetleg tömzsi vagy: akkor felejtsd el azt,hogy te lábmelegítőt szeretnél venni! Aki magára ismert ezekből a szempontokból az se búslakodjon. Hiszen végül is most már tudja,hogy számára ez a divat felejtős. DE, helyette vegyen olyan hosszú szárú csizmát amelyik kellőképpen olyannyira meleg mint amennyire a lábmelegítő lenne. Mint látjátok a ne tedd képen a lánynak kifejezetten egy eléggé hosszú darabja van, ami a kicsikét vaskosabb combjaira nem túl előnyös. Ha nem is veszitek ezt észre egyből, akkor elég ha csak van egy kis viszonyítási alapotok az utána következő tedd feliratú kép 
nézése közben! 


Örökös harc 
-avagy,hogyan hordjuk helyesen a leggings-et? 
Ez már ilyen 100x átrágott téma szerintem lassan már mindenütt. De sokan még mindig nem fogták fel,hogy a leggings nem egy hétköznapos farmernadrág! Szerintem nem is nagyon kell nektek ezt a téli (és szerintem örökös) divatbakit tovább magyaráznom. Hiszen sajnos találkozunk ilyenekkel az utcán.. Mint látjátok az első képen egy ne tedd felirat van, DE.. ez mögött láthattok hozzá szerkesztve kettő darab kérdőjelet. Ami nem mást takar mint,hogy sportoláshoz az efféle nadrágok tökéletesek és nem baj ha nem megfelelő felsőt veszünk fel hozzá, de azért utcára,hétköznapi, egész napos viseletre nagyon ne tedd faktor szagú a helyzet! A második képen, ami pedig egy tökéletesen jó példát mutat meg, egy tedd felirattal van ellátva. És Olivia tűnik fel példaértékűként újra és újra. Ha mégis leggingset szeretnétek felvenni, akkor fontos,hogy egy olyan felsőt vegyünk fel hozzá amely fenék alá ér. Ez aranyszabály. Lehet akár felső, oversize pulóver,hosszított fazonú kabát és társai is akár.



Oversized coat 


nagy must-have darabok tavaly óta. Dübörögnek minden évszakban, hiszen mindegyikben akadnak esetleg "gyöngébb" darabok, melegebb darabok, rétegesebb szabásúak és sorolhatnám még tovább. De van olyan tervező, olyan márka amelyik minden évszakra kitalál hozzá egy újítást. Legyen az a színében, akár egy kis más szabás bevonásában vagy akár az egész kabát lényegében tesz egy változtatást, van olyan aki díszíti is őket. De a lényeg most az,hogy ha még nem vettél efféle szabású kabátot, vagy újat szeretnél venni, vagy mint én: gyarapítod a "kollekciódat", akkor van egy nagyon fontos tény amire figyelj. Inkább egy fontos bakinak hívnám. Attól,hogy oversized a neve, attól,hogy nagyobb szabású direktbe, még nem kell,hogy eggyel, vagy kettővel nagyobb számot is vegyél belőle! Mert akkor duplán oversized lesz, ami eléggé bénán néz ki!! 


Tombol a poncsó- na de nem mindegy,hogyan-

Először is csodálattal nézek végig mindig a Burberry poncsóján. Annyira fantasztikus darab!! Csak már nem igazán egyedi. De nekem még így is nagy álmom egy ilyet. De visszatérve a poncsó divatra. Én nagyon örülök neki,hogy ez 2014 vége felé megint bejött. DE, sajnos ez sem áll jól mindenkinek. Aki tömzsi, alacsonyabb, vagy rövidebb lábakkal rendelkezik az felejtse el a szezon legmenőbbnek mondható darabját. Mert csak teljesen előnytelenül nézni ki ha ezt magára rángatná. Főleg ha magassarkús lábbelikkel próbáljuk meg egyensúlyozni a magasságunkat, szörnyű! A ne tedd képen az egyik nagyszerű "Szellemekkel suttogó" című sorozatból látható a színésznő az ő kicsit oversized fazonú, "mintha a mama most kötötte volna össze a maradék cérnájából" című képsorozatot láthatjuk rajta.. borzalmas! Ez a ne vedd fel kategória. És megint csak az én példaképem: Olivia tündököl a tedd feliratnál. A régóta kiszemelt Burberry sálban, természetesen az ő monogramjával is van ez ellátva! 


Szeretnék majd nektek még egy ilyen téli divatbakik részt írni, mert még annyi minden van ami nekem szemet szúr és annyira nem előnyös,hogy az hihetetlen!
(De remélem azért eddig tetszik ez a rovat és,hogy sokat tanulhattok belőle!)

2014. november 19., szerda

Marie Claire Fashion Days|2014

2014.november 7-én, 8-án és 9-ék megrendezésre került a Vam Desing Center-ben egy csodálatos divattal teli,egész napos program. Amely nem más volt mint a Marie Claire Fashion Days. Mint minden évben, ez most novemberben sem maradhatott el. Én "sajnos" csak a szombati napon tudtam ott lenni. De természetesen akkor a kapunyitástól a zárásig ott voltunk. Hihetetlen egy ilyen esemény. Én mindig csodás élményekkel távozok el, több tudást merítek magamba. És már amikor azt hiszem,hogy nem is szerethetném jobban a divatvilágot..ilyenkor mindig még közelebb kerül a szívemhez! Új tervezőket ismerek meg, szerteszét a világban, amikor ellátogatok egy ilyen kivételes, egyedi eseményre. Nagyon szeretem a divatheteket, mert annyira az én világom, annyira magaménak érzem,hogy az már egyszerűen hihetetlen. Sok tervező munkásságával megismerkedhettünk a szombati napon. De, ezekből most csak a kedvenceimet emelném ki. Természetesen képekkel, de pár mondatot is fűznék majd hozzájuk!

2014. november 13., csütörtök

"Keressük a Fashion Day-s legjobb szettjét" jelölésem /Marie Claire Magyarország/

Drága olvasóim,a hétvégén megrendezésre került a Marie Claire Fashion Days. Amire én természetesen kapva kaptam az alkalmon és szombaton el is mentem rá. /Egyébként erről még a jövőhét elején tervezek egy bejegyzést, a kollekciókról, kedvenc, ottani tervezőkről, hangulatról, mindenről../ Aztán tegnap kaptam Instagram-on egy olyan értesítést,hogy először is a magazin bekövetett engem. Már az számomra teljesen hihetetlen volt, és nagyon meg is köszöntem nekik. DE, és ami a legjobb,hogy aznap még kaptam is egy értesítést,hogy jelöltek 7 másik szerencséssel együtt a "Keressük a Fashion Day-s legjobb szettjét" kategóriában/versenyben. Hihetetlen! Ezúton is (megint), itt is szeretném megköszönni az egész Marie Claire csapatnak,hogy ezt a kategóriát létrehozták és,hogy jelöltek is benne.
Most pedig az a rész jön,hogy nagyon örülnék neki ha megtudnám nyerni ezt a versenyt! Csodás, egyedi szettekkel és a viselőivel vagyok egy "versenyben". Ezért is kérnék minden kedves ide tévedő nőt/férfit, vagy minden kedves olvasóimat,hogy ha nem nagy kérés, akkor egy LIKE-ot nyomjatok a képre.
Drága olvasóim,olyan megtiszteltetésben lett részem,hogy az számomra hihetetlen. Ugyebár a hétvégén megrendezték a csodálatos
Ezúton is nagyon szépen köszönöm ha segítetek nekem ebben. Sok puszi mindenkinek! :*)
♥ ♥ ♥ ♥ ♥
Dear readers, part of me was a great honor to me incredible. You're Although the weekend was held in the beautiful Marie Claire Fashion Days was. I give you, of course, I got the opportunity on Saturday and we went for it. / Moreover, even this early next week plan to have an entry in the collections, favorite local product design, atmosphere, everything ../ Then yesterday I got a notice on Instagram, first, that the magazine bekövetett me. Already it was absolutely incredible to me, and I thanked you for them. and best of all, that day has also received a notice to candidates with 7 others prosper in the "Find the Best Fashion Day and his set" category / competition. Incredible! I would (again), here I would like to thank the entire team of Marie Claire that this category is created and that candidates are included.
Now comes the part that I would love him if he knew to win this competition! Beautiful, unique and the set of I'm wearing a "competition". That is why we ask all of our here erring woman / man, or all of our readers, if not a lot to ask, it was a LIKE Pound the image.
 
HERE is the link to find her !!
We would like to thank you very much if you help me with this. Many kisses to all! :*)



2014. november 10., hétfő

Marie Claire Fashion Days OUTFIT


Végre elérkezett a várva várt nap, amikor 12 órát ütöttek, és minket pedig beengedtek a Marie Claire Divatbemutató szombati napjára. Minden zökkenőmentesen ment, és nagyon jól éreztem/éreztük magunkat. Annával mentem el, és kerestünk a közelbe egy modern, egyszerű, de mégsem túl forgalmas utcát. Ahol nyugodtan és sokáig tudunk fotózni. Meg is találtuk.
A legjobb megoldásnak a denim, fekete overall-om tűnt. Hiszen idén is nagy divatok a kezeslábasok, sőt már nagyobb nívósabb eseményen, egy iskolai napon, egy barátnős délutánon, egy randin is megállják a helyüket. Alá egy teljesen egyszerű csipkés, fehér felsőt vettem fel,hogy a black and white hatás megmaradjon. Nagyon szeretem az oversize mellényeket, főleg ha ilyen gyönyörű barna színük van. Nagyszerű a szabása és egy must have darab lett nálam, az egyszer biztos. Kényelmes, nagyon jó meleg, az anyaga isteni tapintású. Nagyon hasznos darab,hiszen télen is ha rétegesen fel is öltözünk, de a kabátra rá lehet húzni ezt a mellényt, és nem is néz ki rosszul vele. A kalap pedig mint bónusz kiegészítő szerepel az outfit-ben, és természetesen rajtam is.
♥ ♥ ♥ ♥ ♥
At last, the long awaited day arrived when they hit 12 hours, and we are admitted to the Marie Claire Fashion Show Saturday . All went smoothly, and I felt very good / enjoyed ourselves. Anna and I went out, and we were looking to close a modern, simple but not too busy street. Where we can take pictures for a long time and feel. It has also been found.
The best approach to denim, black overalls appeared om. After all, this year is the big fads coveralls, and even now more than niveau event a school day, a friends afternoon, a date can stand. Under a completely simple lacy white top, I assume that the black and white effect is maintained. I really like the oversize jackets, especially if there is such a beautiful brown color. Customizing the great and a must have piece for me was, that's for sure. Comfortable, very warm, the material feels divine. Very useful piece because in winter you can layer with your clothing, but it can pull this jacket vest, and it does not look bad. The hat is included as an additional bonus in the outfit, and of course me too.

2014. október 16., csütörtök

Trapéznadrág- YES or NOT?

Biztosan már sokan észrevettétek,hogy a hagyományos darabok mellett (mint a csőszárú nadrág, a leggings) feltűntek egy ideje újra a trapéznadrágok. Kollázsként szerettem volna nektek bemutatni ezt a kis képet tele sztárokkal. Hogy lássátok,hogy a nagy stílus ikonok, újság szerkesztők, modellek, színészek is hordják ezt a nadrágot. És ők aztán nem igazán hibáznak a divat terén! Régen nagyon nagy divatnak örvendett ez a fazon, aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt. Bizonyára sokatok szekrényében lepul egy ilyen darab. Vagy az anyukátok szekrényében. Azt gyorsan keressétek elő, hiszen megint nagyon tombol a trapéznaci. De az sem mindegy,hogy mégis mivel vennéd fel. Denim, szóval az,hogy milyen felsővel, kabáttal, kiegészítővel párosítod az a saját ízlésedre van bízva. DE, ami nagyon fontos az-az,hogy csakis magassarkú cipővel lehet felvenni. Ne,hogy topánkával,szandállal vegyétek fel,mert szörnyű lesz, és nagy divat bakinak is számít! A sarkokkal idén már nagy szerencsénkre variálhatunk is. Hiszen vannak tű sarkak, telitalpú cipők, platformosak és sorolhatnám őket.
Én kisebb koromban mindig olyasmi titkárnős viseletnek gondoltam ezt a nadrágot. Amihez mindig egy szűkebb blúzt, szűkebb felsőt, inget képzeltem el. És láss csodát ezekkel a legelőnyösebb a viselete.
 
Én ki merem állítani,hogy a trapéz idén újra szexi!

Ez most ilyen kis hirtelen jött trapéznadrágos őrület lett. Hiszen írtó rövidre sikeredett ez a bejegyzés. Sajnálom a spontaneitást, de remélem nem baj ha néha ilyen kisebb részekkel jelentkezem.

2014. szeptember 18., csütörtök

Őszi alapdarabok idén is

Ősz? Igen, színes falevelek, borús, de mégis kellően pont jó időjárási viszonyok, nedves fa, az elmúlás szomorkás illata, hulló levelek, színes talaj, fák lassú sorvadása, virágok eltűnése.. Számomra az ősz (és a tavasz) egy nagyon kedves évszak. Mindkettő gyönyörű és ebben a két évszakban mégjobban előtérbe kerülnek a kiegészítők, ami csodás hír sokunk számára. De én most leginkább a 2014-es őszi divatról szeretnék nektek írni, leginkább bemutatni olyan darabokat, amelyek idén ősszel alapdarabként szolgálnak mindenki gardróbjában. Biztosan,hogy sokatoknak meg lesz ebből pár darab, amit nagyon szerethettek is, DE nem ezekben a csodás, kicsit kiemelkedő, feltűnőbb, pasztellszínekben, közismertebb nevén baba színekben. A fazonok amik már nyáron is bejöttek a mindennapjainkba: oversize, a must-have darabok, minőségi alapok, midi, platform, irha és sorolhatnám. De nézzünk is bele,hogy idén melyik a megfelelő és tökéletesen kombinálható alapdarabok egy őszi hétköznapra. Vannak tavalyról hozott darabok is, és nyári nagy slágerek amelyeket a nagyobbnál nagyobb divatguruk most belecsempésztek must-haveként az őszbe is. De majd mindjárt meglátjátok,hogy mire is gondolok...
  • A kötött pulóverek kulcs fontosságú darabokká váltak, de mint látjátok a kis nyilacskánál is, a garbós kötöttek szinte felváltották az egészet. A kötött darabok bőrrel, szőrmével vagy esetleg több pasztelszínnel kombinálhatóak nagyon előnyösen. A Chanel egy full tetőtöl-talpig kötött outfitet vitt kifutóra idén, ami mindenkit elvarázsolt és insprációval töltött el, érdemes kipróbálnotok. (x) Bármennyire is idegennek tűnik, annyira kreatívnak és kényelmes viseletnek mondható.
  • A midiszoknyákat sem utasították vissza a divattervezők a kifutókon idén. Ami sokaknak óriási öröm hír lehet. A bőr midi az egyik leghagyományosabb darab lett, amit egy hosszúszárú gumicsizmával, bokacsizmával nagyon jól lehet kombinálni. A színek terén nem igazán vannak extravagánsabb darabok, hanem inkább a mintázattal próbálták meg kicsit feltűnőbbé tenni, vagy apró kiegészítőket aggadtak rá. Van aki maradt a szolid eleganciánál a fekete-fehér kombónál, van aki pedig inkább az őszies színekre hangolódott rá, vegyítve a tél színeivel. És van aki pedig csak kisebb dolgokban változtatott a fazonján.
  • Kabát téren a parka és a hozzá megszokott khaki szín idén sem hanyagolható el. Kényelmes és praktikus viselet, ráadásul már több fazonban (és színvilágban) is kaphatóak. A stílusok között pedig már mindenhova befészkelték magukat. Alatta láthattok egy pasztell rózsaszín színű klasszikusnak mondható bőrdzsekit. Idén ez nagyon must-have lesz, de nem csak ősszel, hanem télen is. Az utolsó kabát tétel pedig a tipikusan megszokott oversize lett, egy idén és előreláthatólag jövőre is taroló babakék színnel párosítva.
  • Nagyon nagy örömömet leltem abban,amikor Louis Vuitton az alapnak mondható, örök darabokat (értem ezt felsőkben) vette elő és párosította mindenki szekrényében megtalálható ruhákkal a kifutón őket. Így idén a fehér blúzt, a crop topot, az egyszerű felsőket, a különleges blúzokat, a topokat sem kell elpakolnunk a szekrény legmélyére és venni melegebb darabokat. Nézzétek csak:
  • A nadrágokról nem kívánok sokat írni, hiszen az örök darabok maradtak meg. Természetesen bejöttek újabb nadrág divatok is, fazon ügyileg,de azokra most nem igazán szeretnék kitérni. Így a fekete, a denim csőszárú nadrág jó választás. A boyfirend jeans, a bőr és a mintásabb darabok is katona sorba társultak a gardróbokban ősszel is.
  • Elérkeztünk a lábbelikhez. Én sosem voltam az a nagy cipő gyűjtő lány egész életemben,de most valamiért tavaly előtt kezdődően folyamatosan betáraztam a bokacsizmákból, így már egy kisebb "gyűjteményem" is van belőlük. És pár szóban kitérnék egy sokak álltal különösnek tartott divatra, a: gumicsizmára. Én személy szerintem nagyon szeretem. Ősszel nagy praktikus és szerencsére divatossá vált darab lett. Szinte mindennel kombinálható, így ezzel nem igazán lehet mellé fogni. A platform lábbelik ősszel is divatban maradnak, így nagyon a háttérbe szorítják az elegánsabb, nőies viseleteket.
  • A kiegészítőkben a nagyobb fülbevalók elegendőek, ha csak azt vesztiek fel. Hiszen pont elengedő viselet, odavonzza a szemet és ha mást is felvesztek mellé lehet,hogy nagyon túlzó hatást értek el vele. A nagyobb sálak, a bő és hosszú fazonúak a divatosak idén. Szlogen: minél hosszabb, annál divatosabb. Érdemes, és egyben sokaknak bizarr is a különféle mintás, díszes, feltűnő, esetleg csipkés zoknikba fektetni, de jó is sok lábbelihez. A táska és kalap fronton pedig semmi sem változott. Maximum annyi,hogy eltűntek a szalmakalapok.

2014. szeptember 17., szerda

Every day- MakeUp


Hogyan sminkelem magamat a mindennapokon?
Nem vagyok az a nagy sminkguru. És nem is viszek fel az arcomra mindenféle kenceficét csak azért,hogy aztán amint lemosom senki se ismerjen rám. Sosem voltam a "sok vakolat" követe, de azért szeretem ha egy kisebb van az arcomon. Mindig is a természetes sminkre mentem. Akár valami nagyobb alkalomra/eseményre kerül sor, akár csak a mindennapok szürke óráiról beszélünk, akár rohangálós nap van, a smink felhozatal mindig ugyan az nálam. Sajnos vagy nem sajnos, de ennél többet nem teszek fel magamra. Maximum csak kevesebbet. És az is előfordul velem,hogy semmit sem. DE, 2014 vége és előreláthatólag 2015 eleje is a smink nélküli képekről, mindennapokról szól. Ezt a különféle sztárok is az Instagram profilukon előszeretettel posztolják. (Az oldalt mozgó, általam készített animációban láthattok pár képet) De szerintem kezdjünk is bele,hogy én milyen sminkeket használok,hogy nálam mivel kezdődik egy smink és mivel fejeződik is be.
Sajnos sok sminkemet nem úgy találtam meg ahogyan eredetileg vannak. Vagy esetleg sajnos az a termék már nem volt fent amit jelen esetben használok. Így egy hasonlóval vagy egy régebben használt termékkel pótoltam őket.
Alapozót nem igazán szoktam használni, csak nagyon ritka napokon mikor sajnos a kelleténél sokkalta több, oda nem kívánt kis "meglepetés" jelenik meg rajtam.

 Ez az alapozó egy Maybelline darab. Én ugyan ezt a márkát használom, de nem ezt a fajtát. Hanem egy szintúgy folyós állagút,nem por állagút, a New Pure Makeup 20-as árnyalatát. Régen a képen láthatót vetettem be, csak nekem nagyon sok volt az a mennyiség ami az üvegcsében volt fellelhető.
Az alapozás után nálam mindig a korrektor jön. Én azon az elven mozgok,hogy nem alapozok ha nem muszáj,mert ha csak elszortan vannak rajtam apró, de látható bőrhibák akkor itt a kis korrektoros ecsetem és máris eltűntetem őket. Ehhez én az Avon MagiX ecsettel felvihetős darabját vettem meg pár hete, és örömmel mondhatom,hogy nagyon jó. Az én bőrömhez az egyik majdnem legvilágosabb tónust kellett megrendelnem de megérte, és mindenkinek csak ajánlani tudom.
A következő lépés nálam a szemfesték felvitele szemhéjre. Ez számomra egy pozitív újításnak számít. Hiszen eddig sosem használtam szemhéjfestékeket,mert ügyetlen és esetlen voltam. (A mai napig az vagyok a sminkek terén, sajnos..) De, rátaláltam erre a MAC, Mineralize DUO-ra. Ebből én a felső színt, a sötétebb, szolidan csillogóbb barnát használom. Ami bár elüt a bőrszínemtől, de ad a szememnek egy kis pluszt és egy kis színt is, ami szerintem nagyszerű párosítás. Nálam ez szerintem egy must-have lesz!
A szemhéjfesték után én a szemceruzát alkalmazom mint következő lépés. Tudom a nagy smink guruk és a követőik is (nem mintha én nem néznék magyar és külföldi Youtubereket), de ők álltalában szemhéjtust használnak, nem szemceruzát,mert a tus sokkal tartósabb és szebb. Ez így is van, nem is cáfolom meg. Régebben tust használtam, volt hozzá egy bevállt taktikám is, amit ask.fm-en sokatokkal meg is osztottam, de mára már inkább átváltottam a ceruzára. Én egy Avon Blackest Black formázott, csavarós szemceruzát használok,aminek nagyon könnyű dolgozni.
És elérkeztünk a kedvenc részemhez, a kulcsszó: szempillaspirál. Annyira imádom ezeket,hiszem olyan mint egy varázslat. Szerencsére én dús és viszonylag elfogadható méretű szimpillákkal vagyok megáldva, de ez egy csoda. Amit az Avon Mega Effects szempillaspirálja csinál. Mindig is kerestem szinte kidobott pénzért a megfelelő darabot, és most már biztosra állíthatom,hogy meg is találtam!

Az utolsó 3 tétel csak ritkábban szerepel nálam: szemöldökceruza, szájfény és műszempilla. A műszempilla csak kivételes alkalmakkor van.

2014. szeptember 1., hétfő

Black dress with blue undertones

I know it's summer in the thin-knit sweater combo offers completely unknown and bizarre. It's so unusual. But, believe me this is a very well could come loose, airy material, thin sweater. The peculiarity is that for years trying to get rid of it. Christmas in the neighborhood back then, I have always been very good deals and winter, I had to dress very subject. But I realized that summer seems great and comfortable and a bit (still) can be unique for wear. I love this dress, it was simply wonderful, so much love me the photo shoot. Returning to the sweater, but it suggests a bit more striking piece the tiny little dots decoration purpose, the color of it is incredible. I like clothes that compiled that highlight my eyes (which is now not shown), or my hair. And I love it when a plan is completed successfully. This H&M has shoes. I used to be a hard one for HUF 1.500 sales instead of 10,000 Ft, and since then I am a happy owner of this footwear. It was just so long ago to me, but I'm happy for him to come in the autumn and I can wear them again because of my ankle boots. And if you fall, you and the school .. and I do not want to spoil the mood of the record, so this word that school starts too much !!
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Tudom, nyáron ez a vékony-kötött pulóver kombó teljesen ismeretlen és bizarr látványt nyújt. Annyira szokatlan. De, higyjétek el nagyon jól tud jönni egy ilyen laza, huzatos anyagú, vékony pulóver. A különlegessége az,hogy évek óta próbálok tőle megszabadulni. Anno vettem még karácsony környékén a leárazásokon és télen mindig nagyon,nagyon alá kellett öltöznöm. De rájöttem,hogy nyáron nagyszerű és kényelmes és kicsit (még) egyedinek mondható viseletnek tűnik. Imádom ezt a ruhámat, egyszerűen meseszép, így nagy szeretettel volt rajtam a fotózáson. Visszatérve a pulóverre, kicsit feltűnöbb darab de mégis szolidalitást sugall az apró,kicsi pöttyös díszítés végett, a színe meg hihetetlen. Szeretek olyan ruhadarabokat összeállítani amik kiemelik a szememet (ami most nem látszik), vagy a hajamat. És szeretem ha ez a terv sikeresen végbemegy. Ezt a H&M bokacsizmámat már régebben vettem kemény 1.500 Ft-ért az egyik lárazáson 10.000 Ft helyett, és azóta is boldog tulajdonosa vagyok ennek a lábbelinek. Csak olyan régen volt már rajtam, de örülök neki,hogy jön az ősz és megint tudom őket hordani, mert a kedvenceim a bokacsizmák.
És ha már ősz, akkor iskola.. és és nem szeretném elrontani a bejegyzés hangulatát, így erről a szóról,hogy iskola kezdés ennyit is!!

2014. augusztus 26., kedd

Back to school I.

 
 
As fast approaching the school term / time and time again, an unstoppable cycle /, so I thought I'd give you a Ready Back To School series. After the first half it shows you that at the beginning of the year so what holds my purse. Surely there is something you missed the subject, but hopefully managed to condense everything in the picture. What I did not, I text or replaced, or will I be in the form of additional commentary. But I think let's get into it.
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Mivel vészesen közeleg az iskola időszak /újra és újra, egy megállíthatatlan körforgás/, így arra gondoltam,hogy elkészítek nektek egy Back To School sorozatot. Aminek az első felében azt mutatom meg nektek,hogy így év elején miket rejt az én táskám. Bizonyára van olyan dolog, tárgy amiket kihagytam, de remélhetőleg mindent sikerült bele sűrítenem ebben a képbe. Amit nem, azt vagy szövegben pótolom, vagy majd ki kiegészítitek nekem komment formájában. De szerintem kezdjünk is bele.

2014. augusztus 25., hétfő

After SZIGET festival outfit

For a long time now been published in a outfitet, finally! SZIGET-I was, unfortunately, that the pictures were there elkavarodtak courtesy of my dad, so it up to another site taking pictures again. The SZIGET already started writing my report, you can see in this post: the post, then the days.
A recent compilation of two of my favorite combo of denim and lace visible. (Another big favorite is the floral and leopard pattern.) This black and beautiful rubber boots originally bought the festival periods, they are more capable of withstanding. But, the shoes survived, and a great state right now. So I concluded that it may be advantageous completely after everyday wear and I'm gonna do this. Also festival transparency / transparent materials, inserts I put my shirt garments / effect. Simply coveralls are the eternal favorites. For a relaxed, easy but fashionable pieces. My closet is my main piece has been fully considered. And finally, just to set the ever-growing ring collection account crowned, and last but not least, the backpack could not miss it. I saw the best choice. And best of all, the background "purity" intimacy can totally identify with the look of each piece.

♥  ♥  ♥  ♥  ♥ 
Hosszú idő óta most sikerült egy outfitet közzétennem, végre! SZIGET-en voltam, arról sajnos az ott készült képek apukám jóvoltából elkavarodtak, így azt maximum egy másik helyszínen újra fotózzuk. A SZIGET beszámolómat már elkezdtem írni, az ez utáni posztban láthatjátok, majd a napokban.
A mostani összeállításban a két kedvenc kombóm a denim és a csipke látható. (A másik nagy kedvencem a virágminta és a párducminta.) Ezt a fekete, csodaszép gumicsizmát eredetileg a fesztivál időszakokra vettem,hogy azokat ebben bírjam ki. De, a cipő túlélte, és nagyszerű állapotban van most is. Így arra jutottam,hogy teljesen előnyösen is lehet az után, a mindennapokban viselni és én ezt is fogom tenni. Szintén a fesztiválozós transzparencia/áttetsző anyagok,betétek ruhadarabokban/ hatású felsőmet vettem fel. Egyszerűen az overallok az örök kedvenceim lesznek. Hiszen olyan laza, könnyed, de divatos darabok. Az én gardróbomban pedig már teljesen alapdarabnak számítanak. És végül a szettet az egyre csak növekedő gyűrű gyűjteményemmel koronáztam meg, és nem utolsó sorban a backpack sem maradhatott el. Ezt láttam a legmegfelelőbb választásnak. És ami a legjobb,hogy a háttér "tisztasága", meghittsége teljesen tud azonosulni az összállítas minden egyes darabjával.


2014. augusztus 12., kedd

Baby blue color

The most recent outfit post a bit ordinary, but leaning towards somewhere they can see the festival assembly. For me, the straw hat has become essential summer piece. Stylish and practical, this is more of a motto for the 2014 summer costumes majority. Are you sure you noticed that the black-and-white combo has become almost a fetish. And now for the amazing baby blue color coupled with the outfit. When I mentioned the word festival in the first sentence, you can say that I'm really looking forward to the SZIGET! Will be an incredible experience, and now I know that next year I'll be sure to season ticket. (On'm already stoked: D) Tomorrow we plan shopping great with my girlfriend, because on Thursday and Friday will be on the island. They also plan on shooting outfit and of course stories about it in store. If you are committed Instagramon (click) and if there will be the chance you can see pictures of it then, or videos.
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
A mostani outfit bejegyzésben leginkább kicsit hétköznapi, de mégis valahol a fesztivál felé hajló összeállítást láthattok. Számomra a szalmakalap elengedhetetlen nyári darabbá vált. Divatos és praktikus, ez inkább a mottóm a 2014-es nyári viseletek többségére. Biztosan észrevettétek, hogy a fekete-fehér combó szinte fétisem lett. És ehhez most a csodálatos baba kék szín párosult az outfitben. Ha már megemlítettem a fesztivál szót az első mondatban, akkor elmondhatom,hogy már nagyon várom a SZIGETET! Hihetetlen élmény lesz, és már most tudom,hogy jövőre biztosan bérletes leszek. (Be vagyok zsongva már :D ) Holnap nagy shoppingolást tervezünk barátnőmmel, hiszen csütörtök-péntek a Szigetről fog szólni. Ott is tervezek outfit fotózást és természetesen élménybeszámolót is tartogatok. Ha követtek Instagramon (katt), és ha lesz rá esélyem akkor ott majd láthattok képeket is, esetleg videókat is.



2014. július 25., péntek

Fresh colors with a boring weekend

Last week, the weekend we visited Tahi, where the friend's parents celebrated their wedding anniversary. It was great! The images, of course, the huge family-owned hotel, but made little barren garden. I was so in love with this soft freshness emanating orange. What a wonderfully layered corptop due back as soon as I got on the good deals. New favorite colors of baby blue, which can be feketéjének this summer, so excelled. I hope next year will be such a fashion, but even if only for a summer pieces, it is more worth it to buy this unique skirt. This can also be purchased on the good deals, it's a Zara skirt, zipper special insert in the beginning, of course, there is only the decoration of our order. Birkenstock footwear H & M cut essential accessory for the summer, so I'm outfit the most visible. As comfortable, relaxed and healthy to wear, which became extremely fashionable, who would have thought!
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Előző héten hétvégén ellátogattunk Tahiba, ahol barátnőm szüleinek a házassági évfordulójukat ünnepeltük meg. Nagyon jó volt! A képek természetesen az ottani családi szálló óriási, mégis picit kopár kertjében készültek. Nagyon szerelmes lettem ebbe az üdítő frissességet árasztó narancssárga színbe. Ami egy csodálatosan réteges haspólón köszön vissza, amint a leárazásokon szereztem be. Új kedvenc színek a baba kék, ami az idei nyár feketéjének mondható, annyira kiemelkedett. Remélem jövőre is ekkora divat lesz, de még ha csak egy nyári darabok is, akkor is megérte megvenni ezt az egyedi szoknyát. Ezt is szintén a leárazásokon szereztem be, ez egy Zara szoknya, különleges cipzár betéttel az elején, ami természetesen csak a díszítés mi végett van ott. A birkenstock fazonú H&M lábbelim elengedhetetlen kelléke a nyárnak, így a legtöbb outfitemnél ebben vagyok látható. Hiszen kényelmes, laza, egészséges viselet, ami kiemelkedően divatos is lett, ki gondolta volna!


2014. július 7., hétfő

Straw hat and blazer

Already in full swing throughout the summer SALE! So the days I visited and shopped properly. Always write head one of those "what to buy" list and focus primarily on those always best. Thus managed to obtain a beautiful H & M blazer I have looked for several months and finally to 50% off was on sale. I bought a bathing suit Pimkie, H&M rings, Bershka bomber jacket and a C&A straw hat. 
The current assembly from a totally rocking evening outfit. Points made ​​in the image of the sunset. The black and white combo is always my main line so I wanted to keep. The starting point was the orange blazer. It followed the white and black short span I cut black Birkenstock footwear black bag and I combined. The straw hat is simply a summer essential alapdarabbá has grown into a year!
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Már javában folynak a nyári leárazások mindenütt! Így a napokban én is ellátogattam és rendesen bevásároltam. Mindig írok fejben egy ilyen "mit vegyünk meg" listát és első sorban mindig azokra koncentrálok a legjobban. Ezáltal sikerült beszereznem egy csodás H&M blézert amit már több hónapja kinéztem és végre 50%-ra le volt árazva. Vettem egy Pimkie fürdőruhát, H&M gyűrűket, Bershka bomber dzsekit és egy C&A szalmakalapot.
A mostani összeállítás egy teljesen lenge, esti outfitnek számított. Pont naplementénél készültek a képek. A fekete-fehér kombó nálam mindig fő vonal így ezt szerettem volna megtartani. Kiindulási pontom a narancssárga blézerem volt. Ebből következett a fehér topp és a fekete short amiket fekete birkenstock fazonú lábbelivel és fekete táskával kombináltam. A szalmakalap pedig egyszerűen egy elengedhetetlen nyári alapdarabbá nőtte ki magát idén!


2014. június 19., csütörtök

Little lace dress

After frantically looking around for clothes to fit me for a while. Are simple, waves, yet they have something extra and totally summery vibe. Now H & M is a beautiful A-line dress I found out recently, which I felt to be in a hurry to make an outfit post! I love how simple and clean piece of running on either side of the lace and complementary necklace is so minimalist. Originally, I wanted to pick up this "princess" dress is one with high heels, black boots, but unfortunately broke one of my shoes so my feet that I can not go with someone else. But it seems some enlarged and that the speed of my feet. Exceptionally, a large walk my dog took it and while we were looking for a suitable location for the fotózára so Zsebike also been included in the pictures. Not a photogenic puppy, but very well could.
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Eszeveszetten keresgélek a hozzám illő ruhák után egy ideje. Amelyek egyszerűek, lengék, mégis van bennük valami plusz és teljesen nyárias hangulatúak. Most egy csodaszép H&M A-vonalú ruhára találtam rá nemrégiben, amiben úgy éreztem,hogy sietve kell készíteni egy outfit bejegyzést! Imádom,hogy egyszerű és letisztult darab, a két oldalán futó csipkével és a kiegészítő nyaklánccal annyira minimalista. Eredetileg az egyik magas sarokkal ellátott, fekete bokacsizmámmal szerettem volna felvenni ezt a "hercegnő" ruhát, de sajnos annyira feltörte az egyik cipőm a lábamat,hogy nem tudok másba menni. De ez látszik és néhány képnél,hogy sebes a lábfejem. Kivételesen a kutyámat vittük el egy nagyobb sétára és közben kerestünk egy megfelelő helyet a fotózára, így lett Zsebike is szereplő a képeken. Nem az a fotogén kutyus, de nagyon jól bírta.

2014. június 16., hétfő

Online shopping

Many people have inquired assured that I order from my clothes, which is the reliable shops which are the best, where there are promotions and the like. So for a while I'm thinking of that one such online shopping entry I write. After all, who are interested in giving answers to them who fear the concept of online shopping, they will try to endear. Or just provide them with a positive on the subject. Many of you are worried about this, because it is a thing unknown to the unknown cause us fear. This is my first time so I was. But once I ordered from E-bay is a top and positively surprised, then a pile of clothes I ordered from there. I changed the FB page orders, but unfortunately there is not all reliable. I wanted better and better and more unique pieces to my wardrobe to know more so I searched among the major foreign brands that are not available in our country. / Topshop, ASOS / And I came away from the available online only, but great sites that are full of wonderful "treasures".
♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Sokan érdeklődtök afelől ,hogy én honnan rendelek ruhákat, melyik a megbízható boltok, melyik a legjobb, hol vannak akciók és hasonlók. Így már egy ideje gondolkozok azon,hogy egy ilyen online shopping bejegyzést megírok. Hiszen akik érdeklődnek nekik adok válaszokat, akik meg félnek az online vásárlás fogalmától, velük pedig megpróbálom megszerettetni. Vagy csak egy kis pozitívumot nyújtani nekik ezzel a témával kapcsolatban. Sokatok tart ettől, mert ez egy ismeretlen dolog és az ismeretlen számunkra félelmet okoz. Ezzel én is így voltam először. De egyszer rendeltem E-bay-ről egy felsőt és pozitívan csalódtam, aztán egy halom ruhát rendeltem onnan. Áttértem a FB oldalas rendelésekre, de sajnos ott nem mindenki megbízható. Jobbnál jobb és egyedibb darabokat szerettem volna a gardróbomban tudni, így inkább keresgéltem a nagyobb külföldi márkák között amik hazánkban nem érhetőek el. /Topshop, ASOS/ És innen jutottam el a csak online rendelhető, de nagyszerű oldalakra amik tele vannak csodás "kincsekkel".

1. Wrap skirt (here). Nagyon szeretem a fekete-fehér kombót és í tyúkláb mintázatot, alapdarab.
2. Longline mesh top (here). Baba kék, az ide top nyár szín, egyszerű de nagyszerű felsőbe bújtatva.
3. Skater skirt (here). Annyira aranyos darab, tipikus kislányos-nőies viselet. Imádom!
4. Satin culotte shorts (here). Egyszerű de praktikus alapdarab a nyárra.
5. Faux pearl necklace (here). Szerelmes vagyok az ilyen gyűrűkbe és nyakláncokba. Annyira jól öltöztetnek!
6. Lace-up heeled boots. Csodás kiegészítővé válhat a gardróbodban a mindennapokon belül.
7. Pink suit whit organza cuff (here). Annyira nőies mégis aranyos darab. Szerelem első látásra szindróma. És a plusz benne az áttetsző ujjak, csodálatos!
8. Leather look panel trousers. Csalóka darab. Luxus környezetet alakít ki magának a ruhatáradban. Praktikus, becsapós külsőt ad, de mégis divatos és évtizedekig hordható darab.
9. Boyfriend jeans (here). Alapdarabbá nőtte ki magát, így én imádom.

Itt van pár online ruhaüzlet, ahonnan tudtok rendelni és nagyon megbízhatóak, csak olyanokat linkeltem:
frontrowshoppersunmallchicnovachoies, alisonsman.trianglsheinside,

2014. június 14., szombat

Black dress

This dress is a special cut-out has become one of the big favorites. After I realized that a good basic piece for any occasion. After all, the beach itself is an out of place, a fashion show is a great accessory with good effect can be achieved with an ordinary afternoon School greyed basic pieces look good too. Now I put a bound, yet thin, oversized sweater, knit by side to make a little slack, give the assembly is called negligence. The nail polishes and rings will work just passing the color of the sweater. The sweather was treacherous, cool morning, warm afternoon promised to be so great an assembly that day, as it is comfortable to wear, but still fashionable. More and more I begin to like the length dresses and more and more successful it is not available during the summer days.

♥  ♥  ♥  ♥  ♥

Ez a különleges kivágással ellátott ruha az egyik nagy kedvencemmé vált. Hiszen felismertem,hogy minden alkalomra jó alapdarab. Hiszen a strandon egymagában is megállja a helyét, egy divatbemutatón is nagyszerű kiegészítőkkel jó hatást lehet vele elérni, egy hétköznapi sulis délutánon elszürkülő alapdarabokkal is jól mutat. Most egy kötött, mégis vékony, oversize pulóverrel vettem fel,amit oldalra kötöttem,hogy egy kis lazaságot, úgynevezett hanyagságot adjon az összeállításnak. A körömlakkom és a gyűrűk is pont passzoltak a pulóver színéhez. Az idő csalóka volt, reggel hűvös, délután meleg így nagyszerű összeállításnak ígérkezett az aznapi, hiszen ez kényelmes viselet, de mégis divatos. Egyre jobban kezdem megkedvelni a hosszanti ruhákat és egyre többet sikerül beszereznem belőle a nyári napokra.

2014. június 12., csütörtök

Júniusi kedvencek- June favorites

Lately, more precisely tomorrow design a fleeting little shopping. The H & M'll check in any case, since there are always devaluations, maybe I can find some flimsy piece of summer, perhaps something warmer to cooler times cheaper than the original price would be. But online, I would like to take a long-looked wonderful kimono. I say that never gets old poncho redesign was the kimono, which has no stop nor indene. The most basic pieces of weaving would like to purchase this summer, so they looked like the most. The slippers footwear completely simple, but I'm psyched about them. There are so many variations available to the incredible. This summer six main piece is now my favorite, I would like to purchase. I do not point these pieces because they "dress", "kimono", more and more pieces are meant by the term "maxi skirt" of words.

♥  ♥  ♥  ♥  ♥  ♥

Mostanában, pontosabban holnap tervezek egy röpke kis vásárlást. A H&M-be mindenképpen benézek, hiszen mindig vannak leértékelések, talán találok valami lenge nyári darabot, esetleg valami melegebbet a hidegebb időkre olcsóbban, mint az eredeti ára lenne. De online is szeretnék venni egy régóta kinézett, csodálatos kimonót. Én azt mondom,hogy a poncsó újratervezésével jött a megunhatatlan kimonó, amiből indén nincsen megállj sem. Leginkább lenge alapdarabokat szeretnék beszerezni idén nyáron, így ezeket néztem ki leginkább. A slippers lábbelik meg teljesen egyszerűek, de én odavagyok értük. Annyi variációban kaphatóak,hogy az hihetetlen. Ez a 6 nyári alapdarab most az én kedvencem, amiket szeretnék beszerezni. Nem pont ezeket a darabokat, mert "ruha", "kimonó", "maxiszoknya" szavak alatt több és több darabot is érthetünk.

As I said this year the kimono high fashion, all colors, shapes. Whether you have oversize or be tight or close-fitting or length or waist-length piece. The 1 and 5 to both kimonos garments. Direct two looking out for you to see the differences. The five most major occasions, events better, more elegant lines represent the individual is up to strand basic pieces can be worn up to the festival as well. / 1- H&M, 2- Shineside (x) /
The mini skirt has slowly picked out of more than one year include so slow already I feel obliged to buy it. / 6 - H & M (x) /
Clothes never enough, especially this year. This pink piece I'm looking at who the strandos, vacationing period. Up to the beach is perfect for an evening stroll or even a spontaneous dinner also be used as matched depends. / 2 - H & M (x) /
I used to be not so crazy shoes, but lately more and more like them and the slowly growing collection called heap. So the shoe is a must. / 3 - H & M (x), 4 - H & M (x)

♥  ♥  ♥  ♥  ♥
Amint mondtam a kimonó idén nagy divat, minden színben, formában. Akár legyen oversize, akár legyen szűk, vagy testhez simuló, akár hosszanti, akár derékig érő darab. Az 1-es és az 5-ös ruhadarabok mind kimonók. Direkt kettőt néztem ki,hogy lássátok a különbségeket. Az ötös leginkább nagyobb alkalmakra, eseményekre jobb, elegánsabb vonalat képviselni, az egyes pedig akár strandos alapdarab lehet, akár fesztiválra is hordható. / 1- H&M, 2- Shineside (x) /
A maxiszoknya már lassan több mint 1 éve a kiszemelteim közé tartozik, így lassan már kötelezőnek érzem,hogy megvegyem. /6- H&M (x)/
Ruhákból sose elég, főleg idén. Ezt a rózsaszín darabot én a strandos, nyaralásos időszakra néztem aki. Akár a partra is tökéletes, akár egy esti sétához vagy egy spontán vacsorához is alkalmas, attól függ mivel párosítjuk. /2- H&M (x)/
Régebben nem voltam annyira cipő őrült, de mostanában egyre jobban kedvelem őket és gyarapodik a lassan gyűjteménynek nevezhető halom. Így a papucs elengedhetetlen. /3- H&M (x), 4- H&M (x)