2015. december 22., kedd

Marie Claire Fashion Days -BEMUTATÓK-

Drága olvasóim,
november vége felé elkezdtem a Marie Claire Fashion Days élményeimet bemutatni, és visszaadni nektek képekben. Amint láthattátok a Backstage-ről volt benne szó. Most pedig pár bemuatató darabjait mutatnám be nektek. Azt,hogy a ruhák milyenek voltak, a kivitelezés, a hangulat, a szabások, a modellek, az emberek (a tömeg). Igen, tudom..picit kések ezzel, DE: "Jobb később, mint soha." tudjátok. Számomra ez volt a második Marie Claire divatbemutató amin volt eddigi életemben, és most is teljes mértékben kijelenthetem,hogy nem csalódtam. Kezdem azt érezni,hogy évről évre egyre jobb és jobb lesz.

2015. november 24., kedd

Marie Claire Fashion Days -BACKSTAGE-

Drága olvasóim,
már a második Marie Claire Fashion Days-en vettem részt. És most először sikerült bejutnom a Backstage-be is. Amit ezúton is nagyon szépen köszönök Tóth-Szántó Krisztinának és Szabó Diának,hogy nagyon segítőkészek voltak és,hogy a számomra adtak erre lehetőséget! Nagy élmény hátul lenni, de ha megnézitek a képeket amiket ezúton is köszönöm Pintér Ferinek (x), akkor az én szemszögemből ti is beleshettek ide!

2015. október 30., péntek

Autumn mood

Drága olvasóim, most egy rettentően őszies összeállítással jelentkeztem nektek. Imádom ahogyan a falevelek harmonizálnak a színekkel az outfitemben. A szürke és a fekete alapnak számít a nagy könyvekben is. Amit szolidan az örök kedvencemmel, a rózsaszínnel párosítottam. És egy kis burgundy is belekerült, ami számomra az ősz jelképes színe. Mostanában nagy szenvedélyem lett a kalap, ezért ez itt is feltűnik. Egy régebbi TopShop ruhámat vettem fel. Próbáltam "ifjúra", de elegánsabbra venni a szettet.

2015. október 26., hétfő

1 órával több?!

Drága olvasóim,
egy órával többet aludhatunk,mert itt az óraátállítás. És jelenleg a szünet is bekövetkezett. Sokat gondolkoztam azon,hogy mi az amiről tudok írni nektek ide pár gondolatot és még bejegyzés is lehet belőle. Aztán arra jutottam,hogy mi lenne ha arról írnék,hogy szerintem azt az egy órát a szünetben mivel lehetne eltölteni, kitölteni. A legtöbbhez képet is csatolok az instagram fiókomból. Remélem,hogy azért nem egy unalmas bejegyzés lesz amin mindenki csak átfut, hanem azért ti is "elcsentek" belőle pár ötletet.

2015. szeptember 18., péntek

Kedvenc Muffin Recept

Drága olvasóim, szeretném nektek megmutatni, az én kedvenc muffin receptemet, ahogyan ez a képből is kiderült. Nem igazán vagyok jó a főzésben, az eddigi tapasztalataim alapján. De a sütésben sem vagyok egy konyhatündér. Pont ezért szeretem a muffinokat, hiszen azokat szerintem sosem lehet elrontani, valahogyan mindig meg lehet menteni (akár a következő adagot). De a héten voltunk a barátommal 4 hónaposak és mindig áradozok neki a muffinokról. Régóta szerette volna ha csinálok neki valamit, így eldöntöttem,hogy most pedig fogok. Amilyen kis szerencsétlen vagyok néha elfelejtettem muffin papírt venni, így csak 15 darabot tudtam összehozni,mert persze Berni,hogy az utolsó órákban kezdesz el sütni neki.. Miéért??! Mindig ez van! Én tipikusan ez a "minden ráér az utolsó percben" ember vagyok sok esetben, amiből próbálok kilábalni. És persze szeretek is eltérni a témától, ahogyan ezt most is megtettem.. Haha! De kezdjünk is bele szerintem.

2015. szeptember 5., szombat

Blogger Brunch

Drága olvasóim, a héten megrendezésre került a JOY Magazin és az F&F közös Blogger Reggelije. Nagyon örültem mikor meghívást kaptam rá (amit ezúton is köszönök szépen). Elmondták nekünk,hogy miről is szól Az Év Divatbloggere verseny. hogy miket nyerhetünk vele,hogy milyen fordulók vannak, ráadásul lettej újítások a 18 év alatti bloggerek számára is. Ráadásul bemutatásra került az F&F karácsonyi ruha és kiegészítő kollekciója is. Ezeket is mindjárt láthatjátok. (Sajnos a telefonommal készültek a képek, de remélem,hogy annyira nem látható.) A reggelin nagyon sok blogger vett részt, és jó hangulat volt. Nagyon tetszett ahogyan a Fashion Street-i Vapiano felső részre ki volt bérelve erre az alkalomra, és nagyszerű finomságokkal leptek meg minket. Imádtam,hogy itt megtaláltam még ebben az évszakban is a kedvenc gyümölcsömet, az epret. Nálam ez nagy plusz pozitívum volt. És ami nagyon jól esett és a figyelmességre utalt,hogy a végén minden egyes vendéget, meghívottat megleptek egy F&F karácsonyi ajándékcsomaggal és egy JOY magazinnal.

2015. augusztus 30., vasárnap

Back to School - DIY

Drága olvasóim, én sosem voltam az a nagy "vissza a suliba" bejegyzés író. Két éve alkalmazom ezt az egyetlen DIY praktikát az életemben így az iskolás év előtt. Ezért úgy gondoltam,hogy most megosztom veletek. Bevásárolni egyenesen imádok a suliba (még mindig oda és vissza vagyok a tanszerekért kiskorom óta), de mindig az egyszerűre törekszem,hogy ÉN, saját magam díszítsem fel kedvemre a füzeteimet. Talán azért is találtam meg ebben az örömömet,mert egyedivé tehetem, tükrözheti azt,hogy milyen is vagyok én, mit szeretek. Egy füzetborító (ami saját kézzel, munkával készül) szerintem nagyon sok mindent elárul az emberről! Nemde? Ezért most egy nagyon szerű, otthon elkészíthető és hozzá olcsón beszerezhető dolgokat mutatnék meg nektek, amitől sokkalta szebbek lehetnek a borítók és talán szebben, örömtelibben fogtok bele írni, mint ahogyan én is teszem ilyenkor.

2015. augusztus 21., péntek

Style queen: Olivia Palermo

Drága olvasóim, mint mindenkinek,így nekem is van példaképem. A lányok többsége kiskorunkban az anyukájukat tartják példaképüknek. A kisfiúk pedig az apukájukat, vagy egy olyan erős személyiségű, határozott férfit aki mellettük van, és neveli őket. Sokunknak ez a gyermekkori példakép a mai napig megvan, első sorban nekem is az anyukám a példaképem az életben. DE a divat részében egyáltalán nem, mert ott Olivia Palermo játszik nálam nagy szerepet, több éve! Igazából már elég régóta szerettem volna nektek írni róla, és bemutatni őt, de valahogy sosem éreztem azt,hogy ennek itt az ideje. De most igen. Nagyon vonalakban nem fogok róla kitérni, az életére sem, hiszen én inkább a stílusát szeretném most nektek bemutatni.

2015. augusztus 17., hétfő

SZIGET 2015

Drága olvasóim, pénteken a baráti társaságom egyik részével ellátogattunk a Sziget Fesztiválra. A tavalyi is emlékezetes volt számomra az élmény, a fellépők miatt, de az idei is jónak ígérkezett. Azért döntöttünk a pénteki nap mellett, mert aznap volt AVICII. Mindannyiunk kedvence. A barátommal már 4 óra körül kimentünk, átvettünk a jegyeket és felfedeztük a Szigetet. Utána elmentünk vásárolni, majd ilyen 7 óra után találkoztunk az ismerősökkel. Van akit a vásárlás után szedtünk össze, és van aki a fesztiválon belül. De most bele is kezdenék a képek mutogatásába. Sajnos teljesen elfeledkeztem a rövid outfit fotózásról, így ezt nem tudtam nektek megörökíteni,hogy miben voltam. De tervezem az újra fotózását a héten. Sajnos sok kép sem készült, inkább videókat csináltam. Amit ha enged az oldal be is szúrok nektek. Sok puszi és jó olvasást!

2015. augusztus 2., vasárnap

Júliusi HAUL

Drága olvasóm, mint sokan tudjátok nekem az egyik fő lételemem talán a vásárlás. Aminek sajnos egy hosszabb ideig búcsút kellett mondanom, mert fontosabb dolgokra kellett költenem. Vagy éppen nyaralni mentünk, vagy másra kellett, vagy éppen vége volt a nyári gyakorlatomnak. És szívfacsaró volt mikor eszem bejutott,hogy "Hoppá..most vannak az első leárazások!!". Konkrétan én mint boltkóros bekattantam teljesen és kétségbeestem. Tudtam,hogy nem érdekel,hogy mire kéne kiadni pénzt én akkor is most vásárolni fogok menni. És úgy 1 hete ezt meg is tettem. Nem lett egy óriási haul mert nagyon nagy csalódás volt az idei leárazás nekem! Így nem sok mindent tudok nektek bemutatni, de ezeknek a szerzeményeknek nagyon örülök. Még így mellékesen hozzátenném,hogy nem minden a leárazásokról van, hanem van amit Fonyódon sikerült beszereznem. Vagy esetleg kaptam, vagy máshonnan. De persze minden fel lesz tüntetve a képeknél.
De kezdjünk is bele, remélem,hogy élvezni fogjátok ezt a kivételes HAUL bejegyzésemet.

2015. július 2., csütörtök

Instagram tag

Drága olvasóim,
láttam Pankánál,hogy csinált egy Instragram TAG nevezetű bejegyzést. Nagyon elnyerte a tetszésemet ezért úgy döntöttem,hogy én is megcsinálom. Mint a bejegyzés címéből is kiderült itt az Instagram nevezetű alkalmazásról lesz szó. Nagyon megkedveltem és naponta nem egyszer nézem a kezdőlapot. Végig kémlelve az emberek pillanatait. Azt,hogy hol vannak, kivel vannak, mit csinálnak. Szerintem ez egy úgymond közvetlen oldal. És én is nagyon szeretem megosztani a "követőimmel" azokat az eseményeket képekben amik nekem fontosak, vagy jelentősek. Szerintem ebbe az alkalmazásba (mint lassan mindegyikben) az a nagy plusz,hogy sztárokat is lehet követni. azokat az embereket akiknek kíváncsi vagy az életükre, a mindennapi pillanataikra, akiket ikonokként emlegetsz másoknak, akikre felnézel és sorolhatnám.

2015. június 29., hétfő

Aquincum csodái

Drága olvasóim, örömmel látom,hogy végre életem sokadik kijelentését most már be is tudom tartani. Miszerint év elején azt ígértem nektek,hogy rendszeresen lesznek outfit bejegyzések, és szerintem ezt jól be is tartom. Mert amint végre akad egy kis időm mindig megyünk fotózásra! A mostani összeállításomban azt láthatjátok,hogy inkább a fekete dominál. Amire fokozatosan ráépítettem egy feltűnőbb, színesebb mintázatot. És ezzel szerintem nagyszerű hangsúlyt adtam az egésznek. Amit picit megfűszereztem egy kalappal. Ezt a kiegészítőt régebben vettem, nem használtam, de most valahogy újra megszerettem. A szoknya-nadrágok megszállottja lettem egyszerűen, így egyre nagyobb a "gyűjteményem", és büszkén is hordom őket. A mostani összeállításban látható virágos darab is szoknya-nadrágként funkcionál rajtam. Amit a wish.com-ról rendeltem. Mellékesen megjegyzem,hogy ez az oldal nagyon megbízható, kicsit E-bayhez hasonlítható hiszen egy ruhát több helyen, több árban is megtalálsz. Nagyon hasznos dolgokat is árulnak itt, és a szállítási idő nekem eddig mindig kevesebb volt mint amennyire ígérték, ezt én mindig óriási pluszként kezelem! A megérkezett minőséggel sem volt egyetlen gondom sem, a méret is tökéletes volt hiszen a leírásban nagyon pontosan adták meg a centiket is. De szerintem nézzük is az outfit-emet, amivel készültem nektek.

2015. június 25., csütörtök

Fesztivál alapok I.


Drága olvasóim,
mivel itt a fesztivál időszak ezért egy témában hasonló bejegyzéssel készültem nektek. Nálunk itthon is eléggé sok fesztivál lehetőség van, amelyekre én is ellátogatok. Tavaly életem első fesztiválján voltam (SZIGET) amin most 2015-ben is megyek. Nagyon sok rosszat hallani ezekről az eseményekről, de én a szerelmesük lettem. Akkora pluszt kapsz, akkor élménnyel mész haza, új ismeretségek. szórakozás, nagy kedvencekkel találkozhatsz (akár ha szerencséd van testközelből is) és nem utolsó sorban önmagad lehetsz. Kifejezheted önmagadat az öltözködéseddel és úgy nézhetsz ki azon a napon ahogyan csak szeretnél! Én ajánlom mindenkinek,hogy egyszer látogasson el az életében valamelyik hazai, illetve külföldi fesztiválra. De nem is húznám tovább a monológomat, hiszen térjünk ki pár alap darabra így 2015-ben, ami elengedhetetlen a fesztiváloknál.

2015. június 16., kedd

2015 Bikinis Trend

Drága olvasóim,
mivel javában tombol már a nyár, az idő is ezt mutatja,látom nagyon sokan (köztük én is) járkáltok a szünetben vagy medencézni, vagy strandra, esetleg jobb esetben már nyaraltok is. A bikini meg elengedhetetlen ehhez. És sose késő egy új, jobb, kedvencebb darabot beszerezni, legalábbis én ezt vallom. Ezért is most három kategóriában összegyűjtöttem nektek bikini fajtákat. Minden kategórián belül többet mutatok azért be,hogy mégis csak legyen egy kis fogalmatok róla. Nagyon sokat egyikről se szeretnék írni, maximum csak a fontosabb tudnivalókat. Remélem,hogy mindenkinek tetszeni fog legalább egy fajta, vagy van már neki az egyik kategóriából egy, amit alig lehet leszakítani róla. Én szerintem bikini mániákus vagyok, hiszen tele van egy jó pár darabbal a szekrényem. De kezdjünk is bele! Remélem,hogy tetszeni fog nektek ez a bejegyzés.

2015. május 17., vasárnap

Spring, summer mood

Drága olvasóim, aki követi a FB oldalamat az tudhatja,hogy anyukáméknak nem régiben volt az esküvőjük. Csak ilyen kisebb, családiasabb hangulatú volt ezért egy szolidabb ruhát választottam. Amit most viszont is láthattok ebben a bejegyzésben. Olyan helyszínt szerettem volna a kezdetek óta ami kissé kihangsúlyozza a ruhámat, avagy úgymond egy kis "túlzást" ad neki. Egy gyönyörű, egyszerű,virágmintás ruhát vettem. Ami meg van kissé bolondítva egy színben hozzá passzoló övvel. Ráadásul a hátán a kivágás meseszép. Kényelmes viselet, amely nem csak egyes alkalmakra lehet jó,hanem a hétköznapokban is! Nagyon tetszik benne,hogy teljesen alakformáló. És végre egy ruha: ami nem emeli ki a negatívumokat rajtam, hanem csak a pozitívumokat. Mivel egy díszesebb ruhához egyszerű, szinte alapdarabok illenek így ezt én most is betartottam. Egy fekete táskát választottam ki hozzá, sötét cipővel és a kedvenc bőrdzsekimmel. És természeten ilyen időben a napszemüveget sem lehet otthon hagyni. És hiába igazán nem illet az összeállításhoz ez a leopárdmintás darab, én akkor is ragaszkodom hozzá.

2015. május 1., péntek

ELLE Fashion Show 2015

Drága olvasóim,
pontosan most május elseje van (munkaszüneti nap). Per pillanat még azt is meg tudom mondani nektek,hogy 8 óra 32 perc van. De szokásomhoz híven valószínűleg az óra úgyis siet a telefonomon! Selena Gomez számomra nyárfakasztó slágere szól mellettem, miközben ezt a csodálatos lila, nagy csokor orgonát nézem magam mellett. Az illata pedig egyszerűen magával ragadó,imádom. Szerencsére most érettségi szünetünk van, így jövőhéten szerdáig aktívabb tudok lenni. Már most tervezem a programokat is,hogy miket csináljak.
Remélhetőleg nemsokára láthattok újra egy outfit posztot is,ha minden összejön.
De nem is igazán húznám tovább a szót az én kis nyugodt, korán reggeli ébredési folyamatom utáni "beszámolóról". Hanem most a nemrégiben megrendezett 2015-ös ELLE Fashion Show-ról írnék pár gondolatot. És természetesen csodás képeket is szeretnék posztolni nektek az egyes kollekciókról. A fényképeket pedig nagyon köszönöm Pintér Ferinek (elérhetősége: x ).

2015. április 20., hétfő

Spring and blue

Drága olvasóim, végre most már biztosra mondhatom,hogy itt a tavasz. Az egyik kedvenc évszakom! Nem szeretem se a túl meleget, se a túl hideget. Hanem ezt a köztes állapotot, vagyis a tavaszt és az őszt. Így az ebben az évszakban készült outfitek a kedvenceim. Ahogyan ez a mostani is, amit megosztok veletek. Ha azt írom tavasz, mi jut mindenkinek az eszébe? A virágok, a jó illat, a természet, a madarak, a színek.  Ez az: a színek. Szerettem volna egy sötétebb, de mégis elegánsabb, hétköznapokra való szettben megjelenni a tavasz közepén. Hogy megnézzem milyen is, mikor egy "komorabb" összeállításban pompázik az ember a körülötte lévő színekben. Eddig ha észrevettétek mindig a különösebb ruhák felé húzott a szívem. Az alapdarab mindig az overall volt, legalábbis az esetek többségében. De most próbálok picit földön maradsz ruhákhoz nyúlni. De mégis az egyedibb darabokat így sem vetem meg a bejegyzésekben, csak kicsit kevesebb efféle elemet teszek bele.

2015. április 4., szombat

Toni&Guy Fashion Week (ANNA AMÉLIE)

Drága olvasóim, volt egy olyan lehetőségem,hogy regisztrálhatok és ha ezt elfogadják akkor részt vehetek a Toni&Guy Fashion Week Budapest-en. Mindkét napra kaptam ingyen belépőt, de sajnos csak a másodikra tudtam elmenni. Próbáltam arra a napra egy jó rendszert kitalálni. És arra jutottam,hogy kezdeném először Anna Amélie csodás tervezővel. Majd a következő bejegyzésben pedig kitérnék az egyes kollekcióra, az egésznek a hangulatára is.  Nem szeretném egy posztba az egészet beletömöríteni. És szerintem ez így sokkalta átláthatóbb lesz.
Anna Amélie neve nekem régebbről is ismerős volt, de csak a táskáiról. De most személyesen is találkozhattam vele, és volt szerencsénk beszélgetni is. Ráadásul egy rövidebb interjút is élőben végignézhettem amit vele készítettek. És a mai napig elvarázsolt a direktbe koptatott bőrszoknyája ami rajta volt. (Imádtam!!!) Sajnáltam viszont azt,hogy csak táskák voltak kint,hogy csak azokat lehetett megtekinteni. De a webshop-on óriási a választék. Megéri benézni.
Nekem Anna munkái nagyon tetszenek, egyediek és olyan különlegesek. Nem azok a darabok amikkel minden utcában találkozik az ember, és neki is olyan van. Hanem ezek a táskák az egyediségre, az egyedi öltözködésre, az egyedi stílusra  épülnek. Legalábbis szerintem. De nézzétek csak meg ezeket a darabokat, amikről annyit regélek itt nektek. És a végére a tervezőről is beszúrok nektek két jól elkapott képet. És nem utolsó sorban a képeket köszönöm szépen Pintér Ferinek, akivel el is mehettem a bemutatóra és ráadásul még szórakoztatott is engem! (Az elérhetőségét itt találhatjátok meg: KATT)

2015. március 31., kedd

Várkert Bazár


Drága olvasóim, örömmel jelentem be azt,hogy újra aktív vagyok. Sajnos be kell vallanom,hogy sem időm nem volt ide mit írni nagy részben, amikor meg akadt, akkor meg kedvem nem volt hozzá. Sokfajta posztba belekezdtem, de egyiket sem éreztem magaménak. (könyvről, sorozatról stb..) Aztán a fényképezőm is elromlott. De ezt közöltem veletek a FB oldalon. Aztán nemrégiben csodás dolgok történtek velem és a bloggal kapcsolatban. Kaptam egy fotózási lehetőséget, ami azt jelenti,hogy mostantól részletesebb, jobb minőségűbb, hangulatosabb és alaposabb outfit képekkel fogtok találkozni itt. Ezúton is köszönöm Bernadett ezeket a képeket! Ha ti is szeretnétek hasonlóakat akkor az elérhetőségeket itt meg is találjátok: FB oldal.
Visszakanyarodva az összeállításra. Valami lenge, tavaszias de mégis időtálló szettet szerettem volna kialakítani. Azonban maradni szerettem volna az örök fekete-fehér kombónál, de mégis egy apró színt vinni bele. Így a nem olyan régen rendelt nyakláncaim közül ezt a picit feltűnőbb darabot választottam.

2015. január 6., kedd

Januári kedvencek

Régebben amikor jobbra-balra költöztettem a blogot /sokan talán emlékeznek, vagy akkor is olvastak/..írtam minden egyes szerdán buzgón egy "Kedvencek szerdája" nevezetű rovatot. Amit egy ideg rendszeresen megosztottam veletek, majd aztán egyre kevesebb időm lett, a kedvenc dolgok pedig egyre jobban csak fogytak. Így arra jutottam,hogy ÚJ ÉV, ÚJ ROVAT! Kicsit a "Kedvencek szerdájához" hasonlít az egész. Annyiban lesz hasonlóság a kettő között,hogy a számomra kedvelt dolgokat mutatom meg,de ezek nekem mind meglesznek! Szóval nem csak internetről keresek rá,hogy "-na erről sokat hallottam" vagy, "-na ez tetszik" vagy,"-na ezt majd valamikor meg szeretném venni, de azért beleteszem a szerdai bejegyzésbe, és írok róla" vagy, "na ilyet eddig egyszer vettem, ki tudja mikor veszek megint, most nincsen ilyenem..de akkoriban jó volt" és társai.
Olyan rovatra tervezem ezt, amit be tudok tartani. Vagyis minden hónapban egyszer jelentkezek ezzel, és pár kedvenc dolgomat összegyűjtöm nektek, és írok róla.
De szerintem kezdjünk is bele a Januáriba, amibe 3 dolgot mutatok be nektek, amiket akár ti is könnyedén beszerezhettek magatoknak.

Kezdem a legrégebbivel, amit december végén vettem, furcsa,hogy az már 2014-ben volt! Nem?

2015. január 4., vasárnap

2014- Best Of Memories

Első sorban mindenkinek nagyon Boldog Újévet szeretnék kívánni! Most egy röpke, visszatekintő poszttal jelentkeznék csak. Sok minden történt velem 2014-ben. Csupa jó, és sajnos rossz is. De az életemmel és a bloggal kapcsolatban a jobb dolgokra koncentrálok csak, és azokra, amikből tanultam. De térjünk is rá néhány emlékezetes dologra...

  1. ...az ELLE Fashion Show-ra sikerült ellátogatnom, ami nagy álom volt a számomra. Nem utolsó sorban a Marie Claire Fashion Days is pont ilyen célkitűzésem volt. A Budapest Fashion Week, és a hasonló divatbemutatók megismerése is talán az úgymond nemlétező "bakancslistámon" volt.
  2. ...a Marie Claire a Fashion Days szombati napján megjelent outfit-emet benevezte egy általa kihirdetett versenybe (amiről én még nem is tudtam), és ráadásul a végén ezt meg is nyertem. Amit szintén itt is köszönök szépen mindenkinek, megint, vagy még mindig!
  3. ...többen megismerték a blogomat, kettő magazin (ELLE és a Marie Claire) már követ is Instagramon is.
  4. ...voltam a SZIGETen, méghozzá az egyik legjobb napon. Onnan óriási élményekkel távoztam.
  5. ...nemrég lettem 19 éves. És talán az egyik legjobb születésnapomat töltöttem most. Eddig ez volt a legemlékezetesebb, hiszen az én kis drágám (a barátom) is velem ünnepelt!♥
  6. ...lett egy kiscicám, Mazsi. Akiről már sokat hallhattatok és láthattatok róla képeket. Aki követ Instagram-on vagy a FB oldalon, az tudhatja,hogy kiről is beszélek.
  7. ...nyaralni sajnos nem voltam idén, csak a Balatonhoz jártunk le, de az is jó élmény volt.
  8. ...megismertem új embereket, bővítettem a gardróbomat, a szobám átalakult. Mi kell még? 
Szerencsére azt is elmondhatom,hogy a blog változott, szerintem nagyon sokat. Úgymond költözések oldalról-oldalra mindig is voltak. De ezek csak azért lehettek mert egyszerűen nem találtam a helyemet,hogy hol lenne a legjobb a blognak, mi lenne a legjobban elérhető. Itt kezdtem körülbelül 2 éve a blogolást, és végül 2014 nyár elején itt is lyukadtam ki! Hiába vándoroltam ide-oda, itt a legmegfelelőbb szerintem. A stílusom is változott. A szürke, túl egyhangú darabok, mint Hamupipőke öltözete egyszeriben csak átváltozott egyedibb, különlegesebb, néhol picit elvontabb, de sokkal maibb, színesebb viseletbe. Az,hogy a fényképezőgépem elromlott, de nem csak az egyik, hanem mindkettő kicsit így 2014 végére megbélyegezte az outfit posztokat. De lényegében ez valahol jó is. Mert személyesebb és divatosabb posztokkal is találkozhattok.
Remélem,hogy nektek is jól telt a 2014-es évetek. De azt még jobban remélem és kívánok nektek (meg magamnak is),hogy a 2015 még ennél is jobb legyen!
Összegyűjtöttem a legemlékezetesebb,kedvencebb outfit posztokat, de nézzük is. Sok puszi!!xx