2015. július 2., csütörtök
Instagram tag
2015. június 29., hétfő
Aquincum csodái
Drága olvasóim, örömmel látom,hogy végre életem sokadik kijelentését most már be is tudom tartani. Miszerint év elején azt ígértem nektek,hogy rendszeresen lesznek outfit bejegyzések, és szerintem ezt jól be is tartom. Mert amint végre akad egy kis időm mindig megyünk fotózásra! A mostani összeállításomban azt láthatjátok,hogy inkább a fekete dominál. Amire fokozatosan ráépítettem egy feltűnőbb, színesebb mintázatot. És ezzel szerintem nagyszerű hangsúlyt adtam az egésznek. Amit picit megfűszereztem egy kalappal. Ezt a kiegészítőt régebben vettem, nem használtam, de most valahogy újra megszerettem. A szoknya-nadrágok megszállottja lettem egyszerűen, így egyre nagyobb a "gyűjteményem", és büszkén is hordom őket. A mostani összeállításban látható virágos darab is szoknya-nadrágként funkcionál rajtam. Amit a wish.com-ról rendeltem. Mellékesen megjegyzem,hogy ez az oldal nagyon megbízható, kicsit E-bayhez hasonlítható hiszen egy ruhát több helyen, több árban is megtalálsz. Nagyon hasznos dolgokat is árulnak itt, és a szállítási idő nekem eddig mindig kevesebb volt mint amennyire ígérték, ezt én mindig óriási pluszként kezelem! A megérkezett minőséggel sem volt egyetlen gondom sem, a méret is tökéletes volt hiszen a leírásban nagyon pontosan adták meg a centiket is. De szerintem nézzük is az outfit-emet, amivel készültem nektek.
2015. június 25., csütörtök
Fesztivál alapok I.
Drága olvasóim,
mivel itt a fesztivál időszak ezért egy témában hasonló bejegyzéssel készültem nektek. Nálunk itthon is eléggé sok fesztivál lehetőség van, amelyekre én is ellátogatok. Tavaly életem első fesztiválján voltam (SZIGET) amin most 2015-ben is megyek. Nagyon sok rosszat hallani ezekről az eseményekről, de én a szerelmesük lettem. Akkora pluszt kapsz, akkor élménnyel mész haza, új ismeretségek. szórakozás, nagy kedvencekkel találkozhatsz (akár ha szerencséd van testközelből is) és nem utolsó sorban önmagad lehetsz. Kifejezheted önmagadat az öltözködéseddel és úgy nézhetsz ki azon a napon ahogyan csak szeretnél! Én ajánlom mindenkinek,hogy egyszer látogasson el az életében valamelyik hazai, illetve külföldi fesztiválra. De nem is húznám tovább a monológomat, hiszen térjünk ki pár alap darabra így 2015-ben, ami elengedhetetlen a fesztiváloknál.
2015. június 16., kedd
2015 Bikinis Trend
Drága olvasóim,mivel javában tombol már a nyár, az idő is ezt mutatja,látom nagyon sokan (köztük én is) járkáltok a szünetben vagy medencézni, vagy strandra, esetleg jobb esetben már nyaraltok is. A bikini meg elengedhetetlen ehhez. És sose késő egy új, jobb, kedvencebb darabot beszerezni, legalábbis én ezt vallom. Ezért is most három kategóriában összegyűjtöttem nektek bikini fajtákat. Minden kategórián belül többet mutatok azért be,hogy mégis csak legyen egy kis fogalmatok róla. Nagyon sokat egyikről se szeretnék írni, maximum csak a fontosabb tudnivalókat. Remélem,hogy mindenkinek tetszeni fog legalább egy fajta, vagy van már neki az egyik kategóriából egy, amit alig lehet leszakítani róla. Én szerintem bikini mániákus vagyok, hiszen tele van egy jó pár darabbal a szekrényem. De kezdjünk is bele! Remélem,hogy tetszeni fog nektek ez a bejegyzés.
2015. május 17., vasárnap
Spring, summer mood
Drága olvasóim, aki követi a FB oldalamat az tudhatja,hogy anyukáméknak nem régiben volt az esküvőjük. Csak ilyen kisebb, családiasabb hangulatú volt ezért egy szolidabb ruhát választottam. Amit most viszont is láthattok ebben a bejegyzésben. Olyan helyszínt szerettem volna a kezdetek óta ami kissé kihangsúlyozza a ruhámat, avagy úgymond egy kis "túlzást" ad neki. Egy gyönyörű, egyszerű,virágmintás ruhát vettem. Ami meg van kissé bolondítva egy színben hozzá passzoló övvel. Ráadásul a hátán a kivágás meseszép. Kényelmes viselet, amely nem csak egyes alkalmakra lehet jó,hanem a hétköznapokban is! Nagyon tetszik benne,hogy teljesen alakformáló. És végre egy ruha: ami nem emeli ki a negatívumokat rajtam, hanem csak a pozitívumokat. Mivel egy díszesebb ruhához egyszerű, szinte alapdarabok illenek így ezt én most is betartottam. Egy fekete táskát választottam ki hozzá, sötét cipővel és a kedvenc bőrdzsekimmel. És természeten ilyen időben a napszemüveget sem lehet otthon hagyni. És hiába igazán nem illet az összeállításhoz ez a leopárdmintás darab, én akkor is ragaszkodom hozzá.
2015. május 1., péntek
ELLE Fashion Show 2015
Drága olvasóim,pontosan most május elseje van (munkaszüneti nap). Per pillanat még azt is meg tudom mondani nektek,hogy 8 óra 32 perc van. De szokásomhoz híven valószínűleg az óra úgyis siet a telefonomon! Selena Gomez számomra nyárfakasztó slágere szól mellettem, miközben ezt a csodálatos lila, nagy csokor orgonát nézem magam mellett. Az illata pedig egyszerűen magával ragadó,imádom. Szerencsére most érettségi szünetünk van, így jövőhéten szerdáig aktívabb tudok lenni. Már most tervezem a programokat is,hogy miket csináljak.
Remélhetőleg nemsokára láthattok újra egy outfit posztot is,ha minden összejön.
De nem is igazán húznám tovább a szót az én kis nyugodt, korán reggeli ébredési folyamatom utáni "beszámolóról". Hanem most a nemrégiben megrendezett 2015-ös ELLE Fashion Show-ról írnék pár gondolatot. És természetesen csodás képeket is szeretnék posztolni nektek az egyes kollekciókról. A fényképeket pedig nagyon köszönöm Pintér Ferinek (elérhetősége: x ).
2015. április 20., hétfő
Spring and blue
Drága olvasóim, végre most már biztosra mondhatom,hogy itt a tavasz. Az egyik kedvenc évszakom! Nem szeretem se a túl meleget, se a túl hideget. Hanem ezt a köztes állapotot, vagyis a tavaszt és az őszt. Így az ebben az évszakban készült outfitek a kedvenceim. Ahogyan ez a mostani is, amit megosztok veletek. Ha azt írom tavasz, mi jut mindenkinek az eszébe? A virágok, a jó illat, a természet, a madarak, a színek. Ez az: a színek. Szerettem volna egy sötétebb, de mégis elegánsabb, hétköznapokra való szettben megjelenni a tavasz közepén. Hogy megnézzem milyen is, mikor egy "komorabb" összeállításban pompázik az ember a körülötte lévő színekben. Eddig ha észrevettétek mindig a különösebb ruhák felé húzott a szívem. Az alapdarab mindig az overall volt, legalábbis az esetek többségében. De most próbálok picit földön maradsz ruhákhoz nyúlni. De mégis az egyedibb darabokat így sem vetem meg a bejegyzésekben, csak kicsit kevesebb efféle elemet teszek bele.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




